Művészléleknek tartom magam, sőt, talán ki is jelenthetem, hogy művész vagyok, hiszen a kenyeremet fából készült díszek, szobrok készítésével keresem.
Annyira lefoglalja mindez a hétköznapjaim, és annyira boldog vagyok, miközben alkothatok, hogy néha talán túlságosan is elszigetelődök az átlag emberek világától.
Én imádom ezt az állapotot, ám bevallom, néha okoz kellemetlenségeket: például akkor is nagy bajban voltam, amikor energetikai tanúsítványt kellett igényelnem.
Az energetikai tanúsítvány szükséges minden ingatlan adásvételi szerződésnél, talán a legtöbben emiatt igénylik. Idáig én is képben voltam, azonban az igénylésének menetét, mikéntjét teljes homály fedte számomra.
Egyik ismerősöm ajánlotta, hogy olvassak egy kicsit az e-tanusitas.eu weblapon, ahol minden információt megtalálok, beleértve az igénylés menetét is. Elmondása szerint nagyon profik, ráadásul rendkívül gyorsan dolgoznak.
Azt kell mondjam, igaza volt. Az e-tanusitas.eu rengeteg információt tartalmaz, nagyon közérthetően fogalmaz, tanulmányozását követően egyértelművé válik, hogy mik a teendők, ha szükségünk van egy ilyen dokumentumra.
Ezen az oldalon olvastam azt is, hogy az első lépés, hogy felvegyem a kapcsolatot a céggel telefonon. Ezt a hívást indíthatom a saját költségemen, de kérhetek tőlük visszahívást is.
A telefonbeszélgetés kellemes volt, nagyon kedves volt a kolléga, akivel egyeztettem. Itt azokat az adatokat kellett megadnom, amely az irodában tartózkodó szakértők számára szükségesek ahhoz, hogy elkezdhessék a tanúsítvánnyal való munkát.
Ezt követően a mérnök munkatársukkal kellett egyeztetnem a helyszíni felmérést illetően. Ő jön ki az ingatlanhoz, és megnézi, milyen állapotban vannak a nyílászárók, a födémek, a padló, a falak, továbbá a fűtési és melegvíz rendszerre is vet néhány pillantást.
Ezek összességéből már ő meg tudja állapítani, milyen besorolásba kerül majd a lakás vagy ház.
A folyamat nagyon gyors, hiszen a mérnök már a felmérést követően egyből küldi az irodában dolgozók részére pontos adatokat, melyek alapján el is kezdik a tanúsítvány kiállítását.
Annyira hamar elkészül, hogy a helyszíni felmérést követő 24 órában már akár át is vehetjük a dokumentumot a GLS futártól.
Amennyiben ettől is gyorsabban lenne szükségünk a papírra, mert például az ügyvédünk várja az adásvételi szerződés megírásához, akkor erre is van megoldás.
Elektronikus úton akár 12 órán belül is megkaphatjuk, és ezen intervallumon belül rendelkezésünkre bocsáthatják az ún. HET-számot, vagyis a dokumentum azonosítóját. Ez szükséges például az ügyvédünknek, tehát egy SOS helyzetet könnyedén áthidalhatunk a segítségével.
A cég rendszerében 10 évig még megőrzik ezeket az adatokat, így, ha a későbbiekben szükségünk lenne valami okból az energetikai tanúsítványra ismét, akkor bármikor kikérhetjük az adatbázisból.
Az e-tanusitas.eu valóban egy nagyszerű weboldal, kiváló szolgáltatással. Bár nem értek az ilyesmihez, ezen az oldalon mindent egyértelműen leírnak, annyira érthetően, hogy még egy hozzám hasonló laikus is magabiztosan vághat neki a folyamatnak.
Nem bántam meg, hogy hozzájuk fordultam, és, ha legközelebb energetikai tanúsítványra lenne szükségem, akkor sem választanék mást.